A turanizmus, turánizmus vagy az úgynevezett turáni gondolat az úgynevezett turáni népek közös eredetének és mai összetartozásának eszméje. A turánizmus eszméje, amely a romantikus nacionalizmusegy fajtája, a tizennyolcadik században megjelent nagynémet, pángermán és pánszláv ideológiák hatásainak ellensúlyozására született meg[1] a tizenkilencedik század első felében Finnországban, a finn nacionalista fennofil és fennomán mozgalomban. Úttörője a finn nacionalista nyelvész, Matthias Alexander Castrén, aki az urál-altaji népek faji egységét és eljövendő nagyságát hirdette.[2] Arra a következtetésre jutott, hogy a finnek Közép-Ázsiából származnak, és nem csupán egy apró, elszigetelt népet alkotnak, hanem egy nagyobb közösség részei, amelybe olyan népek tartoznak, mint a magyarok, a törökök, a mongolok stb. A turánizmus vagy pán-turanizmus innen terjedt el a finnek rokon nyelvű népeinél, így Magyarországon és Törökországban is. A két világháború között több országban, például Törökországban, Japánban és Magyarországon is politikai támogatást kapott.
Turán mint tudományos kifejezés egy földrajzi hely, a Turáni-alföld nevéből származik. A Turán, turáni kifejezéseket a tizennyolcadik századtól kezdve széles körben használták az európai tudományos irodalomban Közép-Ázsia megnevezésére. Az európai tudósok a kifejezést Abu al-Ghazi Bahadur történeti munkáiból kölcsönözték; Shajare-i Türk (A törökök családfája) című könyvének magyarázatokkal ellátott angol nyelvű kiadása 1729-ben jelent meg és gyorsan az európai tudósok sűrűn használt forrásává vált.
Magyarországon 1910-ben alakult meg a Turáni Társaság (alcímében Magyar Ázsiai Társaság), amely a keleti gyökerek kutatásával a nemzettudatot kívánta erősíteni. A Turáni Társaság katalizátora volt a két világháború közötti Távol-Kelet iránti érdeklődésnek. Tudós tagjainak – Cholnoky Jenő geográfus, Ligeti Lajos nyelvész, Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész és mások – kelettel kapcsolatos kutatásai a korszak tudományos élvonalába tartoztak.[3]
Bár a turanizmus szerepe a szélsőjobb ideológiák kifejlődésében elhanyagolható volt,[4] a második világháború utáni kommunista-szocialista korszakban nacionalista jellege miatt megbélyegezték és tiltották. A turanista mozgalom egyes vélemények szerint mindenféle népet egybe boronált a koreaiaktól a párthusokon, a törökségen, az amúgy máig ismeretlen nyelvű hunokon át a magyarokig.[5] Azonban a turanizmus sem tudományos irányzatként, sem népszerű mozgalomként nem volt egynemű és egységes. Több tudományos elképzelés, elmélet is született a magyarság múltjával kapcsolatban, ezek az elméletek pedig kidolgozottságukban és tudományos színvonalukban jelentős eltéréseket mutatnak és olykor egymásnak is élesen ellentmondó állításokat tettek. Épp ezért nem lehet és nem is szabad az egész irányzatot egységesként kezelni, hisz csak egyetlen dolog volt, amiben mindannyian megegyeztek; a magyarok büszkék lehetnek ázsiai gyökereikre és örökségükre, mert olyan örökség ez, ami megőrzésre méltó.
Egyes vélekedések szerint, a turanizmus különböző rokonságelméleteinek terjesztése negatívan befolyásolta az első világháború előtti Európának a Magyarországról és a magyar népről kialakított képét és képzeteit. Egyesek véleménye szerint a turanizmus kisebb részben még a trianoni békeszerződés megfogalmazására is kihatott - természetesen a determinánsabb főbb gazdasági geopolitikai érdekek mellett - rasszista alapú, de sikeres "érveket" adva a korabeli román és cseh és szlovák politikusok kezébe, melyek igyekeztek elhitetni a politikaformáló nyugati közvéleménnyel, hogy az európiai népektől teljesen eltérő, „idegen” sárga mongoloid nagyrasszba tartozó turáni magyarok elnyomják a területükön élő tehetségesebb kulturált „fehér és európai” szláv és román népcsoportokat.[6] Ma is széles körben élő a tévhit, hogy a turáni népek tisztán mongolid származásúak lennének, ma már inkább az europo-mongoloid kifejezést használják a modern antropológiában, utalva arra, hogy a kaukázusi (fehér) nagyrassz és a mongoloid nagyrassz keveredéséről van szó.[7]
Azonban a történelmi Magyar Királyság feldarabolása gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, mert része volt a Brit Birodalom és Franciaország Németország meggyengítésére és elszigetelésére vonatkozó stratégiai elképzeléseinek. (E tekintetben fontos emlékeztetni Sir Halford John Mackinder (1861–1947) brit földrajztudós magterület-elméletére,[8] amely már a 19. század utolsó harmada óta jelen volt a brit politikai gondolkodásban.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése